Az írás, annakidején "Kezdőknek" címmel jelent meg, a szaklap hasábjain, de nyugodtan olvasgathatják haladó sporttársak is, hiszen a legtökéletesebb helyen is akadhat még egy kis csiszolgatni való.

A cím ez is lehetett volna: Mindenkinek.

 

 

Kezdőknek.

 

 

Szappanos István

 

Még mielőtt arról olvashatnánk, hogyan válhat valaki messze földön híres bajnokká, néhány gondolatot szeretnék felvetni. igen lényegesnek tartom, hogy minden galambász -de elsősorban a kezdők- tisztában legyenek sportunk helyzetével, egyáltalán mire számíthatnak, melyek azok az anomáliák, melyeket közösen le kell győznünk, hogy sokkal több örömünk legyen kedvenc időtöltésünkben.

A postagalmbsport, attól tartok nem lesz igazán a XXI. század sportja, mint ahogyan a futball sem. Minden tenni akaró, jobbra, szebbre vágyó galambász tisztában van azzal, hogy a galambászsűrűség mindennek a záloga, vagyis egy területi egységen hány aktív versenyző él. Míg az általunk csodált Belgiumban Dunántúlnyi területen 100 000 a taglétszám, addig Magyarországon kétszer akkora területre jó, ha 3500 versenyző jut. Ennek a negyedrésze Budapest vonzáskörzetében él.

A galambász létszám, világszerte kevés kivételtől eltekintve (ázsiai országok) csökkenést mutat. Tehát nem speciális magyar problémáról van szó. Ennek ellenére bűnt követ el az, aki nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ez a folyamat megálljon, mert meggyőződésem, hogy nálunk még „nem futotta magát” ki igazán a postgalambsport.

35 éve vagyok egyesületi tag, és ez idő alatt ebben az irányban, egyetlen vezetőség sem tett jelentős lépéseket, mindig előbb-utóbb egy szűk érdekképviseletet vállalt csak fel, rosszabb esetben jutalomnak tekintve megbízatását, saját érdekei szerint munkálkodott.

Talán a hatvanas évek elején volt egy feltétele a mesterversenyzővé válásnak, nevezetesen az, hogy bizonyíthatóan 2 új tagot kellett beszerveznie a cím várományosának. Aztán volt 75-ben egy olimpiánk… Ennyi.

Pedig ez az anomália egyre égetőbb, hiszen jelenleg a magyar postagalambsport átmeneti időszakát éli, az extenzívből az intenzívbe. Vagyis az egyszerű, primitív „mezítlábas” galambászatból a hatékonyabb felé, melynek vége a professzionalista postagalambsport, amely már Nyugat-Európában kialakult. Hogy ez jó, vagy rossz, lehetne róla vitatkozni. Bárgyú tudatlanságban boldogabbak az emberek, de a versenyzés szelleme, a céltudatos becsvágy győzedelmeskedni szokott. Az emberiségnek ez egy mélyen gyökerező tulajdonsága, ami azután az élet minden területén fejlődést eredményez. Ez alól a postagalambsport sem kivétel.

Az ország különböző régióiban az átalakulás nem egyformán zajlik, de elindult. Egyre több megfelelő dúc épül, egyre többen térnek rá az özvegységi módszerre, egyre többen ismerkednek a takarmányozás, vitaminozás, egészségügyi gondozás titkaival. A jó minőségű tenyészanyag már itt van az országban, megelőzvén a dúcot, technológiákat, szemléletbeli változást. Egy kicsit a kocsi elhagyta a lovat… Ettől függetlenül még 25 éve egy 500 km-es verseny 1,5-2 óráig tartott, ma ugyanez, természetesen normális időjárási viszonyokat és szállítást, feleresztést feltételezve, 20-30 perc. Tehát ha akkor valaki a kis galambászsűrűség miatt kedvezőtlen helyzetbe került, munkával, galamb minőséggel azt kompenzálni tudta. Ma ez már nagyon nehéz. Rengeteg konfliktust eredményez.

E miatt aprózódnak a kerületek, különösen abban az esetben, ha az ügyeletes elnök a megváltozott körülményekről nem vesz tudomást, nem tud „kerületben” gondolkodni, csupán az őt körülvevő érdekképviselet szolgája. Így azután egész régiók galambsportja, kerülhet lehetetlen helyzetbe az anyagi terhek miatt. Az elnök és tanácsadói is. Pedig csak egy kis előrelátás, egy kis kompromisszumkészség, és mondjuk néhány betli út beépítése kezdetben megoldhatta volna a helyzetet. A mamutkerületek mindenáron való egyben tartása szintén lehetetlen, de hogy 120-150 versenyzőből álló egységek is újra osztódjanak, ez már célszerűtlen, rendkívül költséges (1000 galamb alatt nagyon drága a szállítás, új kocsi vásárlás stb.) és lemorzsolódáshoz, tagok elveszetéséhez vezet.

Ugyanakkor például a Ny-Pannónia kiválása a győri kerületből taglétszám növekedést eredményezett, mert a Ny-Pannónia és a győri kerület együtt több versenyzőt számol, mint kiválás előtt az adott országrész. Ugyanúgy a Dél-Duna kerület megoszlásával lehetőség nyílik a dunántúli rész fejlődésére, ha élnek az ott lakók a lehetőségekkel. Vagyis ugyanaz a szervezeti változás lehet pozitív és negatív is, a taglétszám alakulását illetően. A demokrácia, szabályozás nélkül könnyen anarchiába fulladhat!

Nem gondolkodhatunk úgy, mint az egyszeri tehenes gazda, akinek volt három tehene és jött a marhavész. Megdöglött az első tehén, legyintett a gazda, mondván-annak döglik, akinek van. Megdöglött a második is –jut is, marad is- mondta.  Mikor megdöglött a harmadik is, felsóhajtott –hála isten, vége a marhavésznek.

Egy merőben új szellemiség kialakulására van szükség a vezetésben és a tagság körében egyaránt! A prímet a vezetőknek kell vinniük, hiszen ők felelősek a tagságért. Ezért szükséges a SPORTUNKÉRT rovat a szaklapban, mert magunk között „SOLVA”, a régiből nem sok mindent meríthetünk. Újjá kell születnünk ahhoz, hogy megmaradhassunk. Támogatni, lelkesíteni kell egymást. Reményt önteni az elkedvetlenedőbe, úgy, mint valamikor régen. Fontos egy egészséges versenyszellem megléte, de a mindenáron való nyerés, a másik letaposása, erőszakos, öncélú döntések hozatala, önző szűklátókörűség, beláthatatlan károkat okoz!

Ebben a rideg, gátlástalan, rohanó, igazságtalan világban legyen a postagalambászok közössége a béke szigete, ahová néhány órára elbújhat az ember, ahol melegség, szeretet veszi körül, ahol jól érezheti magát, regenerálódhat a mindennapok feszültségéből. Ez lenne az elsődleges cél, azután ha jól megy a versenyzés, az még külön öröm. Ha így lesz, nem fog csökkenni a taglétszám. Mindenki vállalni fogja a terheket, mert életelemévé válik a galambsport és szegényebb lesz, ha abbahagyja.

Amilyen kedvezőtlen szervezeti felépítésünkben és versenyeink igazságosabbá tételében a kis galambász sűrűség, ugyanolyan káros egyes dúcokban a zsúfoltság. Annak idején Horváth Jánosnak télen 56 galambja volt, pedig ő volt a király. Ma a királyoknál egy nullával több van. Hogy ez így alakult, ehhez is a rossz felfogás, a szállítók érdekei, a kis létszámú, de minőségi állományok kialakulását gátló versenykiírások megalkotóit terheli a felelősség. Tömeggel könnyebb az élre törni, jelenlegi értékrendünk szerint, mint minőséggel.

Jóléti országokban, akinek 100 galambja van az vagy bolond, vagy milliomos. Nálunk a tagság 70%-ban bolond? Ezt nem akarom elhinni.  Egyszerűen az történt, hogy csökkenő taglétszám mellett tartani kellet a szállítható galamblétszámot. A galambászok zöme azt gondolja, a szállítás drága a galambsportban. Ezért, ha többet küldhet ugyanannyi pénzért, azt hiszi jól járt. Pedig sokszorosát költi el azzal, hogy 3-4-szer annyi galambot tart, mint az kívánatos lenne. Ma már egy galamb tartása, „tokkal-vonóval” több ezer Ft-ba kerül évenként. Ha hússzal kevesebbet tartana, relatíve ingyenben lenne az utaztatás, és az elküldött galambjai, sokkal kényelmesebben, szakszerűbben utazhatnának.

Hogyan csökkenthető a nemkívánatos, magas állománylétszám, és miképp kerülhetjük el a túlszaporulatot? A versenybizottságoknak olyan versenyzési alternatívákat kell kidolgozni és a tagság elé terjeszteni, melyekben nem a sok csapattal indulók jutnak előnyösebb pozíciókhoz. A férőhely függvényében megtölthető az autó, de mindenki csak egy csapattal versenyezne. Szét kellene választani a versenyre küldött és turista galambok fogalmát. Tudom, hogy a turisták megelőzik a versenyre nevezetteket sok esetben, az bizonyos bosszúságot okoz.  Emiatt nem fog lemorzsolódni senki. Legfeljebb még nagyobb figyelmet fordít a csapatösszeállításra, mely egy külön tudomány. Ami miatt sokan elkedvetlenednek, ha egy jó galambász elküld 6-8 csapatot, a galambjai formában vannak és kitöltik a díjlista felét. A többieknek csak a lerágott csontok maradnak. Gondolkozzunk el ezen is.

Miképpen csökkentheti a tenyésztő a létszámot a saját dúcában? Tudni kell féken tartani a beszerzési szenvedélyünket és meg kell tudni szabadulni az improduktív galamboktól. Melyek ezek?

-          a tenyészgalambként számon tartott ballaszt, mely a dúcok 80%-ában többszöröse a szükségesnek.

-          a vedletlen fiatalok, melyek június közepe után keltek, ezeket csak igen indokolt esetben célszerű meghagyni,

-          a versenyzők közül azok, amelyek kaptak lehetőséget, de nem produkáltak megfelelően.

Ebben a témakörben első helyre kerül a tenyészállományok alapos felülvizsgálata és csökkentése. A túlzott tenyészgalamb mánia, talán azért alakult ki, mert Anker Alfonznak mindig sok tenyészgalamja volt. Egy időben Kaposvárra zarándokoltak a galambászok és ezt látva rögtön ők is tenyészdúcban kezdtek gondolkozni. Olyan volt ez, mint annak idején a rákospalotai Horváth János leírta könyvében érdekességként, hogy a tojásba darazsat kell tenni és ettől a tojó olyan motivációt kap, hogy biztosan élben repül. A lényeget kevesen értették és jegyezték meg a Horváth könyvből, de aki csak olvasta, az a darázsra mind emlékezik.

A véleményem az, hogy egyetlen tenyészgalamb nélkül s lehet valaki akár huzamosan élversenyző. Sok olyan galambászt ismerek, aki míg nem voltak tenyészgalambjai, vagy csak néhány, remekül versenyzett. Később ők is begyűjtötték a „szükséges mennyiséget” és elpárologtak az eredmények. Természetesen nincs antagonisztikus ellentét a tenyészgalambok léte és az eredményesség között, de a jóból is megárt a sok!

Dúclátogatásaim során azt tapasztaltam, hogy a tenyészállományok létszáma, sokszorosa a feltétlen szükségesnek. Többnyire ötletszerűen összegyűjtött,  „híres-neves” galambokból, vagy egy rakás szerencsétlen agyontenyésztett „cserebogárból!„, néha a kettő keverékéből állnak.

Vannak, akik a galambok eladásával is foglalkoznak, és ezzel indokolják a szükségesnél magasabb létszámot. Én, ha galambvevő lennék, szívesebben mennék olyan helyre, ahol kevés a tenyészgalamb. A „galambgyárakkal” szemben bizonyos fenntartásaim vannak…

Az úgynevezett tenyészgalambok óriási pedigrével rendelkeznek, valamennyihez külön mese is tartozik. A szomorú tény legtöbb estben az, hogy zömmel csak papírgalambok. Ha valaha jók is voltak, a bezárás és ennek következményeként kialakult fertőző vagy hiánybetegségek miatt csak árnyékuk önmaguknak.

Mi tehát a jó galamb? Melyektől várhatjuk, hogy jobb utódot költenek a jelenlegi versenygalambjainknál. Egy postagalamb értékét csak 4 témakör együttes figyelembevételével ítélhetjük meg megfelelően. Igen nagy hiba, ha csak a származás, vagy a küllemi morfológiai bélyeg, például színgazdag szem, vagy laza izomzat, esetleg jó versenyteljesítmény alapján ítélünk.

A 4 nagy témakör a következő:

 

 

1. Származás (genoípus)
2. Fenotípus (kézből történő értékbecslés mindenre kiterjedően)
3. Teljesítmény (verseny és tenyészeredmények)
4. Állapot (egészség)

 

 

1.Származás

Mi is a jó származás? Minél több eredményes versenygalamb az ősök között és lehetőleg több generáción keresztül, természetesen olyanok is, amelyek jó utódokat is adtak. Sohasem szabad a tenyésztő nevét a fentiek elé helyezni. (Nem a befőtt teszi el a nagymamát.) Természetesen egy eredményes, jó tenyésztőnél sok jó galamb van. Ez adhat némi támpontot, de a fentieket ezek galambjaitól is mindig követeljük meg. Figyelmet kell fordítani a származás megbízhatóságára is! Sajnálatos módon, egyre többször találkozom pedigréhamisítással.  Ez ugyanolyan bűn, mintha valaki a versenyen csalna. Még méltató cikk is olvasható némely ügyeskedőről, ezzel legalizálva a tevékenységét. Egyszóval, ha Meulemans  galambot szeretnénk, akkor a Meulemans Úrhoz kell menni… A hiedelmekkel ellentétben sokszor olcsóbb, mint a másod-harmad kézből kikerült galambok.

A származási lapból azt tudhatjuk meg, vajon milyen génekből épülhet fel galambunk, melyeket nagy valószínűséggel tovább is tud majd adni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy utódai is hasonló minőségűek lesznek, csak azt, hogy lehetnek, ha megfelelő környezetet biztosítunk a szülőknek és a leendő utódoknak. A pozitív tulajdonságok, melyektől jó lesz egy galamb, öröklés útján nem mind adhatók tovább. Ezek a szerzett jó tulajdonságok sajnos nem öröklődnek. (pl.: Sokszor találkozhatunk olyan esettel, hogy a galambunk egy kint alvás után, egyszer csak elkezd jól utazni. Megtanulta, hogyan kell hazajönni. Később már nincs vele probléma.)  Csak Micsurin és Liszenkó állította az ellenkezőjét. Ma ezekről az urakról már senki nem beszél…

A számunkra fontos tulajdonságok közül igen sokat a környezeti tényezők befolyásolnak sokkal inkább. Kicsi az örökölhetőségük. Ilyen pl. az anyai tulajdonságok közül a szaporaság stb. Ha egy galambpárt helytelenül takarmányozunk, esetleg nem egészen egészséges, rosszul fog nevelni. Az utódai viszont megfelelő körülmények közé kerülve, ismét jó nevelővé válnak. stb.

Nem hagyhatunk figyelmen kívül egy igen izgalmas kérdést, mely nem más, mint az a fogalom, amit sokan akklimatizációnak neveznek. E szerint, ha kiszakítunk egy galambot régi környezetéből, megváltozhat a hormonháztartása, az anyagcseréje. Nemegyszer találkozhattunk olyan esettel, hogy valaki remek tenyészpárját eladta, elajándékozta, esetleg kölcsön adta. Az új helyen nem azok a minőségű utódok születtek, mint régi gazdájuknál. Ennek ellenkezője is igaz. Sokszor tenyésztésben értéktelennek mutatkozó egyedek új helyre kerülve, egyre-másra költötték a remek utódokat. Az akklimatizációs nehézségek nem egyformán hatnak. Vannak galambcsaládok, amelyek erre kevésbé érzékenyek. Tehát magát az örökítő képességet sem lehet egy állandó értéknek nevezni, mert időről-időre változhat a galamb állapotának függvényeként. Ezért mondom mindig –igazán jó utódokat csak akkor várhatunk a jó tenyészgalambjainktól, ha ugyanolyan állapotban vannak, mint a legjobb versenygalambok!

A zsúfoltság, rossz elhelyezés, a szakszerűtlen takarmányozás ezt lehetetlenné teszik. Ha van valakinek például 30 tenyészgalambja egy dúcban, és a zsúfoltság miatt ebből 20-at eltávolít (mindegy melyiket), a maradék 10 élettérhez jut, jobb állapotba kerül, fiaik jobb minőségűekké válnak. Így lesz a kevés több mint a sok! Sok olyan tenyésztő van, aki egyetért a fentiekkel, mégis képtelen akár egy galambot is eltávolítani a gyűjteményéből. Rémálmokat lát, hátha éppen ez lesz a legjobb! Nekik azt üzenem, gondoljanak csak arra, hogy hány bajnok és élversenyző létezik, akiknek a dúcaiban egyetlen toll sincs a kérdéses galambból… mégis jól versenyeznek!

Az eredményesség soha nem egy-egy galambtól függ, sokkal inkább egy megfelelő pozitív szemlélettől, amit nevezhetünk nyugodtan józan paraszti észnek is, mely nélkül tartós, jó eredmény nem létezhet.

2. fenotípus, kézből való értékbecslés

A legtöbb áldozat –a galambok és a galambászok táborából- e témakör helytelen értelmezésének a számlájára írható, és ez okozta- okozza napjainkban is a legtöbb veszteséget.

Valószínűleg mindegyiknek volt vagy van több-kevesebb igazságtartalma, egy adott helyen, egy adott időben.  Ilyen volt például a szem teória. Akkoriban a galambászok nagyítóval felfegyverkezve járták a dúcokat, vizsgálva az értékgyűrűt, pupillát, íriszt, stb. Csupán ennek alapján ítélkeztek, ami csak egy igen kicsi része az egésznek, csak a fenotípusból egy parányi részecske. A többi lényeges dolog felett elsiklottak, mint a származás, a többi fenotípusos bélyeg, a teljesítmény, és az egészség. Ugyanez vonatkozik a szárnyelméletekre és az izomzat elbírálására is. A legnagyobb melléfogást e téren a standard megfogalmazás szerinti szelekció és tenyésztés jelentette.

A küllemi bélyegeknél talán többet elárul egy galambról a viselkedése, melyet soha sem szabad figyelmen kívül hagyni. Jó, ha egy galamb wringer. Ez azt jelenti, hogy nehezen engedi megfogni és előrehúzni a csőrét. Rángatja a fejét, birkózik a kézbevételkor, van karaktere. Véleményem szerint az egyes elméleteket leghatékonyabban úgy alkalmazhatjuk, ha az adott galambot korábbi állapotához hasonlítjuk. Ha például észrevesszük, hogy tavaly világosabb volt egy galambunk szeme és most színgazdagabb, mélyebb tónusú, csillogóbb, majdnem biztos, hogy sokkal jobban fog teljesíteni, mint előzően.  Megfordítva ugyanúgy áll a dolog. Ha fakóbb a szem, keményebb az izomzat, valószínű, gyengébb szezon következik.

Az izomzat elbírálásánál ugyancsak óvatosnak kell lennünk, és leghelyesebb, ha csupán önmagához hasonlítjuk a galambot. Más az izomzat télen-nyáron zárt galamboknál, szabadon repülőknél, öregnél, fiatalnál, hímnél, tojónál, költő galambnál, párnélkülinél, egészségesnél, betegnél, megfelelően takarmányozottnál, vagy a helytelenül etetett, hiánybetegségben szenvedőnél.

Ha lazább, élőbb lesz az izomzat, jobb állapotban van a galamb. Akinek 200 galambja van, képtelen fejbe tartani a változásokat. A jó galambok kevés kivételtől eltekintve egy típusba tartoznak. Legyen az Fabry, Delbár, Janssen, Stichelbaut, Aarden, stb. Esetleg egyik egy kicsit fessebb, a másik kevésbé.  Erre úgy áll rá a szemünk, ha sok jó galambról készült fotót nézegetünk, és természetesen módunkban áll sok jó galambot megszemlélnünk. Nem is szükséges feltétlenül kézbe vennünk őket.

Fontos, hogy a származás ismeretében minél többet fedezzünk fel a vizsgált egyedben a családi bélyegekből, azaz típusos legyen a galamb.

3.Teljesítmény

Egy megfelelő teljesítmény nélküli galambot a tenyészdúcba dugni meglehetősen nagy bátorságra vall. A teljesítmény kétféle lehet:

-versenyteljesítmény

-tenyészteljesítmény

A versenyteljesítmény elbírálásakor mindig figyelemmel kell lennünk a körülményekre. Ha tenyésztésbevétel szempontjából vizsgáljuk a helyezéseket, mindig azok a legértékesebbek, melyek olyan versenyeken születtek, ahol az első galamb sebessége 1000 m/perc körül volt. Nem irreális, de valószínű szembeszeles versenyen. A hosszabb távon elért jó eredmény szintén értékelendő. Egy jó helyezés ne tévesszen meg senkit, lehet véletlen szüleménye is. A legerősebb, legjobb galambok mindig egyenleteden a lista első felében találhatók.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, mely szerint kevés olyan galamb van, amelyik megbízható és gyors is.  Általában vagy megbízható, de nem eléggé gyors, vagy gyors, de könnyen elvész. A legértékesebb teljesítmény a kettő ötvözete, pozitív értelemben!

A gyorsaságra való hajlam jobban öröklődik, mint a megbízhatóság. Ha választani kell két galamb közül, hogy melyiket részesítsük előnyben a tenyésztés során, mindig a gyorsabbat részesítsük előnyben. A rövidtávú törzsek javítása során előszeretettel alkalmaznak hosszútávú, de kiemelkedően gyors galambokat, javítva ezzel a galambok fizikumán, szívósságán is.

A másik teljesítménynek, a tenyészteljesítménynek mérése az utódok teljesítménye alapján történik. Ez a legfontosabb, hiszen a tenyészgalamtól azt várjuk, hogy minél több használható jó utóda legyen.

Igazából minimálisan 3 év szükséges ahhoz, hogy egy galamb tenyészértékéről meggyőződhessünk. A versenygalambról előbb kiderül, mit ér. Ezért is fontos, hogy az egyévesektől rögtön hagyjunk fiatalokat. Így párhuzamosan hamarabb fény derül nem csak a versenyteljesítményre, hanem az örökítő képességére is. Ha túl sok a tenyészgalambunk, az egyévesek gyerekei már feleslegessé vállnak, esélyt sem tudunk adni kipróbálásukra, pedig állítom, nem rosszabbak, mint az ügynevezett tenyészek gyerekei.

Nálam az igazán jó galambok vagy két egyévesből, vagy olyan párból születtek, ahol az egyik partner egyéves volt, annak ellenére, hogy nálam is sokkal kevesebb lehetőséget kaptak az egyévesek tenyészértékük bebizonyítására. A jelenséget nem tudom megmagyarázni, de másoknál is hasonlót tapasztaltam. Feltételezhetően a fiatal galambok kevésbé elhasználódott voltával függ össze.

4.Állapot (egészség)

Tulajdonképpen ez a vesszőparipám. A versenyeken már nem azok a galambászok győzedelmeskednek, akiknek sokkal jobb galambjaik vannak, hanem akik jobb állapotban teszik kosárba kedvenceiket. Meggyőződésem, hogy a galambászok 80%-ánál ott ülnek ugyanazok a kitűnő Belga, Holland, Német, stb. galambok. A különbség csakannyi, hogy ki mit csinál velük és milyen az állapotuk ennek következményeként. Jó galambjai ma már mindenkinek vannak. Mint korábban már említettem, elsősorban a galamb viselkedését figyeljük. Az egészséges galamb mindig csinál valamit. Ha „hallgat” valami baj van. Ha nincs megfelelő kontaktusunk a galambokkal –általában ez ott probléma, ahol sok a galamb- próbáljuk meglesni őket úgy, hogy ne lássanak bennünket. Akkor természetesen viselkednek. A legjobb megfigyeléseket kora reggel tehetjük. 10 órára, amikor már melegen süt a nap, minden galamb jobban néz ki.

A tollazat állapota, rendezettsége igen jó támpontot adhat. A rendben lévő galamb mindig „vasalt”. Jól elkülönülnek a színei, selymes, púderos a tollazata. Minden tolla ép. Kivételt képezhetnek a jó versenyzők, melyek közül többen a kimerítő versenyek hatásaként az első és másodrendű evezőtollai között gyakran deformálódottakat találunk. Ez inkább erény, mint hiba!

Jelentős támpontot adhat a galamb szervezetére, az utolsó 3 evezőtollak és a kívülről számított második farok tollak milyensége.  Ezek akkor nőnek, amikor a szervezet már kiürült és kimerítette a vedlés. Ha hosszabb, keskenyebb tollak nőnek az előző évinél, rossz jel. Aki a tollazatból olvasni tud, a versenyzésben gazdag ember!

Az a galamb, amelyik- megfelelő ellátás mellett- nem tud tavasszal két fiatalt rendesen felnevelni, szintén nem alkalmas a továbbtartásra, akármilyen nemes származású is.  Az utódaiból egészen biztosan nem lesznek favoritok, ha utazik, nem fog 6-7 helyezést repülni. Általában itt nem a fertőző betegségekről van szó. Zömmel az élősködők okozzák a bajt és a hiánybetegségek. Ez gyakran megint csak abból ered, hogy ha valakinek évente nem sok pénze van galambtakarmányokra, de 200 galambja van, az a legolcsóbbat fogja megvenni, ami gyakran csak búza. 30 galambot ennyi pénzből nagyszerűen el lehetne látni, és ennek eredményeként a helyezések megduplázódnának, ezzel arányosan nőne az örömünk, amiért tulajdonképpen űzzük ezt a sportot.

Az állománycsökkentés fontosságának taglalásával fejezzük be gondolatainkat. A legfontosabb, hogy a tenyészállomány létszámát korlátok közé tudjuk szorítani. Ezt nagyjából végig ragoztuk.

Most szóljunk néhány szót a késői fiatalokról, a nem megfelelően teljesített versenygalambokról és a galamb beszerzési láz fékentartásáról.

Örökösen visszatérő probléma a júliusban-augusztusban kelt fiatalok későbbi sorsa. Sok cikk megjelent már pro-kontra ebben a témában. A lényeg: a késői fiatalok minőségben semmivel sem rosszabbak korai (június közepe előtt kelt) társaiknál. A baj az, hogy a fiatalok versenyén már nem vehetnek részt, ha tavasszal kezdjük el őket röptetni, nagyarányú a veszteség közülük. Ha pedig őszig várunk velük, a következő évi fiatalok versenyéig, szintén nem lehetünk nyugodtak, hiszen már nagyvedlésben vannak erre az időpontra, nem szerencsés az utaztatásuk. Október végén azután jön a nagy kérdés. Melyik maradjon: a mindent teljesített azévi fiatal, vagy az előző évi őszi, mely igazán még soha sem vett részt igazi megmérettetésen. Legföljebb tavasszal, másfél éves korában, tehetjük kosárba, de a fiatalabb egyévesek már előző évben szerezhettek tapasztalatot, rutinosabbak idősebb társaiknál. Természetesen nálam is, másoknál is előfordult már, hogy egy július-augusztusban kelt fiatalból mégis jó versenygalamb lett. De mennyiből?  Ez legtöbbször úgy zajlott, hogy elveszett vedletlen. Aztán megjött 1-2 hét múlva és abban az évben már nem is került kosárba. A következő évben azután az 1-2 hét csavargás során szerzett tapasztalattal, később kipihenten esetleg champion lett. Ennek ellenére, mégis az a véleményem, ne hagyjuk meg a június közepe után kelt fiatalokat, nem érdemes, annak ellenére, hogy természetesen vannak kivételek.

Egyetlen eset indokolja a késői fiatal meghagyását, nevezetesen az, ahogy tapasztalatom szerint sok jó versenygalamb születi az egyéves szülőktől, úgy sok jó tenyészgalamb lesz, a jó öreg versenygalambok őszi fiaiból.

Tehát az őszi fiatalt csak a tenyésztés számára érdemes megtartani, a legjobb versenyzőinkből, de csak egy kettőt évente. Egyébként megint csak gondunk lesz a zsúfoltsággal.

Ha már kiselejteztük a tenyészgalambjainkat és az őszi vedletlen fiatalokat, már csak a versenygalambok háza táján kell szétnéznünk. Itt is újra és újra felvetődik a kérdés: melyik maradjon, a mindig, de későn hazajövő idősebb galamb, vagy az azévi fiatal, amelyik teljesítette az őszi penzumot. Itt sem lehet egyértelműen pálcát törni az esetleg későn, de azért mindenhonnan hazatért galamb sorsa felett. Nem egyszer előfordult, hogy egyszer csak megtáltosodott a bumlizó, úgy 4-5 éves kora körül. De mégis csak, hányból lett egy ilyen jó galamb? Elfogadhatjuk sablonként, hogy a kétéves galamb, ha egyéves, vagy kétéves korában nem tud 50%-os teljesítményt nyújtani, ne tartsuk meg. Természetesen ahol nincs nagy zsúfoltság, nem szükséges a kemény selejtezés, ott lehet velük próbálkozni, de ahol kevés a férőhely és sok a galamb, egyértelműen azt tanácsolom, el kell tőlük búcsúzni. Lehetőséget kell adni az új fiatal versenyzőknek. Az a jó, ha versenycsapatunkban évről évre legalább 30% a kétévesek aránya. Összességében 50% egyéves, 30% kétéves és 20% hároméves vagy öregebb. Az 50% egyévest csak úgy tudjuk megtartani, ha nagyon szigorúan lefaragjuk a feleslegeseket a versenycsapat idősebb korosztályaiból. Több élvonalban versenyző sporttársat tudok, aki nem figyelt erre oda, kevés egyévest hagyott és egyszer csak azt vette észre, elöregedett a csapata. Természetesen nem lehet mereven alkalmazkodni a fenti arányokhoz, ez csak útmutató lehet. Vannak bizonyos évek, amikor nem sokat érnek fiataljaink, ezekből nyilván kevesebb jó várható, másik évben egyik jobb, mint a másik. Ez estben a jó évben kelt fiatalokból többet lehet és kell hagyni.

Ha a fentiek szerint egy kicsit sikerül karcsúsítani állományunkat, a későbbiekben éberen kell őrködnünk afelett, hogy ne legyen túlzsúfoltság. Ha keményen röptetünk (igyekszünk mindig minél több galambot kosárba tenni) és csak a legszebb, leg ígéretesebb, leg egészségesebb fiataljainkat hagyjuk meg, valószínű, sikerül elkerülnünk, hogy sok felesleges galambbal dolgozzunk, ami eleve megakadályozza a sikeres szereplést, és nem örömöt, hanem nyűgöt, robotot, felesleges pénzkidobást eredményez!

A szelekciónak egész évben folyamatosnak kell lennie. Mindig azon kell gondolkoznunk, melyik galamb nem odavaló, mit lehetne kiselejtezni. Nekem mindig örömet okoz, ha egy galambot sikerül eltávolítani, amire nincs feltétlenül szükség.

Féken kell tartanunk galambbeszerzési szenvedélyünket is. Hiába a szelekció, ha újra és újra mértéktelenül újabb galambokkal térünk haza, azok szaporodnak, s mire észrevesszük, megint kétszer annyi a dúclétszám, mint kívánatos volna. A világ összes jó galambját úgysem lehet beszerezni. Minden jó galambnál van egy még jobb. A divat a galambsportban is változik.  Ezt sem követhetjük. Jól emlékszem a Symons, Fabry, Delbár, Marcel Desmet, Desmet Matthys, Leus divathullámra, most úgy tűnik, az Aarden következik. Úgy, mint a kutyásoknál. Volt a német juhász, a boxer, dobermann, rotweiler, pit-bull korszak. Nem lehet kimondani, hogy az egyik jobb, mint a másik. Kinek-kinek meg kell találnia, melyikkel tud jobban kijönni. Van, aki nagyszerűen kijön egy boxerrel, de nem tud mit kezdeni egy dobbermannal…

A galambsportban is így van. Nem az a megoldás, ha évente új galambokkal foglalkozunk. Hozzuk rendbe a meglévőket. Ha egészségileg rendbetettük őket –ez kb. 2 év- és ha akkor sem megy a versenyzés, cseréljük le az állományt, de akkor az összeset. Azért, hogy egy bacilusgazda se maradhasson.

Az újrakezdést megelőzően javítsuk ki a dúcot, fertőtlenítsünk, keressünk két jó versenyzőt, tisztességes galambászt. Szerezünk tőlük 10-10 őszi fiatalt. Azért őszit, mert azokra már nincs szüksége, a legjobbakból hozhatunk, és az őszi fiatalok között sok a jó tenyészgalamb. Ezeket párosítsuk keresztbe, és a fiaikkal biztosan eredményesebben tudunk működni.

A beszerzett galambokat ne röptessük. Azért szereztük őket, mert megbízunk bennük. Ha nincs bizalom, miért vásároltuk meg: Zongorával is lehet fűteni, de nem gazdaságos! A beszerzett galambok mindig annyit érnek, amennyit a fiaik!

Óvakodjunk az öreg galambok begyűjtésétől. Én még nem találkoztam olyan galambásszal, akinek elég lett volna a jó galambja. Majdnem biztos, azok kerülnek eladásra, melyek valami miatt nemkívánatosak. Legtöbbször labilis az egészségük. Ezekkel igen nehéz csatát nyerni. Az évek pedig könyörtelenül telnek, elmegy a kedvünk és előbb-utóbb abbahagyjuk az egészet.

Természetesen vannak galambászok, akiket a gyűjtés szenvedélye éltet. Egy-egy új galamb hazavitele után hónapokra feltöltődnek. Őket az eredményesség talán nem is érdekli, ők gyűjtők. Úgy, mint a festményeket gyűjtők, bélyeget, gyufás skatulya cimkét, szalvétát, stb…  Ha nekik ez okoz örömöt, hát csinálják.

A fentiek azokra vonatkoznak, akik eredményesebbek szeretnének lenni. Mindezt azért írom, mert egy kezdő óhatatlanul belekerül valamilyen áramlatba és az nem biztos, hogy jó. Már sokszor mondtam, ne higgyünk a varázslatban. Mindig a józan paraszti ész vezéreljen bennünket. A galambsportban nincsenek titkok, csak rengeteg türelem, célirányos, szívós munka és józan gondolkodás szükségeltetik!

 Szappanos István

 

-------------------------------------------------------------------

 

A selejtezésről.

 

Kétféle galambász van. Az egyiknek túl gyorsan jár a keze, a másik nem mer selejtezni. Ez valahol érthető is. Ahhoz, hogy megfelelően végezhessük ezt az igen komoly tenyésztői munkát, megfelelő szemlélettel kellene rendelkeznünk. Ez a szemlélet több évtizedes tapasztalat, munka, tanulás, és kudarcok árán sajátítható csak el. Nehezíti a tanulást, hogy a szakirodalomban is válogatni kell, mivel sok a téveszme. A válogatáshoz „galambász műveltség” szükségeltetik, vagyis az igazat a hamistól meg kellene tudni különböztetni. Kész tehát a 22-es csapdája. Sokat lehet tanulni egymástól is.  Mindenkinek van véleménye. Ma Magyarországon annak van igaza, aki hangosabban beszél…

Az első szelekciós szempont tehát a sok-sok egymásnak ellentmondó vélemény közül az, hogy ki mondja. Tett-e már le valamit az asztalra? Volt-e, vannak-e kézzelfogható eredményei, amelyek alapján véleményt mer formálni „kerek szájjal”? Vannak-e, kik azok a galambászok, akik véleményére oda kell figyelni? Akikben meg lehet bízni, akik nem csak az üzlet érdekében mondanak, tesznek valamit.

Nehezíti a helyzetet, hogy igény se nagyon van rá. Mert mi érdekli leginkább a mai modern galambászt?

Három dolog:

1., Hol lehet ingyen vagy fillérekért galambokat beszerezni, amelyek egy évesen 5 kosárba tételből legalább 6 helyezést repülnek?

2., Milyen kegyszereket kell nekik adni, hogy ez a 6 helyezés mind első legyen?

3., Hogyan lehetne galambot eladni?

Már-már azaz érzésem, hogy sokan élnek közöttünk olyanok, akiknek ha azt mondanák: -bajnok lehetsz, de élve be kell dobnod a galambjaidat, egy égő kazánba- nem haboznának

A galambászat nem ez, hanem egészen más. Az igazi galambász a galambok napi gondozásában találja meg az örömét, és ha történetesen jól is szerepel hát az csak hab a tortán. A jó szereplés pedig magától fog jönni annak, aki hajlandó időt és célirányos munkát áldozni galambjaira. Használja a józan eszét, és igyekszik egyfajta szemléletet elsajátítani, vagyis hajlandó megtanulni, galambászni.

Ehhez kívánnék segítséget nyújtani ezzel a szerény írással, annak, akiben van befogadó készség, és hajlandó elgondolkodni bizonyos dolgokon.

Legelőszőr is a szelekció fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Természetesen a terjedelem nem elég, hogy átfogóan mindent átvegyünk, de gondolat ébresztőnek talán megfelel.

Sokan és sokat írtak már különböző tenyésztési eljárásokról, keresztezésről, rokontenyésztésről, vonaltenyésztésről, stb... pró és kontra. Egy dologról viszont keveset, hogy megfelelő selejtezés, szelekció nélkül egyik sem üdvözít csupán a párok helyes összeállításával.

A természetben a vad madarak állandó, igen kemény szelekciós nyomásnak vannak kitéve, csak az szaporodhat, amelyik a legéletrevalóbb, legegészségesebb, legintelligensebb, az viheti tovább a fajta génjeit. A párosítással senki sem foglalkozik, de a szelekciót a betegségek, a ragadozók szigorúan elvégzik.

Mi a postagalambjainktól hasonlókat kívánunk, mind a vadmadarak kemény élete. Ezért a selejtezést bármennyire fáj is, nekünk kell elvégezni a ragadozók helyett. Hogyan? Milyen szempontok szerint?

Először is azt kellene tisztázni mitől jó, vagy kevésbé jó egy postagalamb? Mik a valódi értékmérő tulajdonságok? A származási lap? A küllemi bélyegek? Esetleg az éppen divatos elméletek valamelyike?

A kilencvenes évek elején egy hollandiai út során Tóth Imre barátommal meglátogattuk Rotterdam melletti közös ismerősünket, nevezzük csak egyszerűen Wim-nek. Boldogan számolt be, hogy egy tojója, INT I. helyezést ért el egy 800 km feletti versenyen. Rögtön be is hozta a galambot megmutatni. Amikor kézbe vettem önkéntelenül kicsúszott a számon –ez egy jó galamb!- Mire Wim: -Miért? Zavarba jöttem, és nem tudtam mit válaszolni: -Azért mert megnyerte a nemzetközi versenyt.

Azóta is, több mint 10 év távlatából sokszor eszembe jut ez az eset. Miért is jó egy galamb? Mik a postagalambok igazi értékmérő tulajdonságai?

Ezt a témát már sokszor és sokan körüljárták. Standard, szárny-elmélet, szem-elmélet, izomzat, kis pupilla, stb…

Kétségtelen, mind-mind egy bizonyos állományban megállják a helyüket, de igazából ezek csak igen apró részletek.

Véleményem szerint a lényeg a következő:

1, Csalhatatlan, gyors tájékozódó képesség

2. Kifogástalan energiagazdálkodás a repülés során (Fontos még a forma, és a motiváció, de ezekkel most nem kívánok foglalkozni.)

1.Csalhatatlan, gyors tájékozódó képesség

A feleresztés után a lehető legrövidebb időn belül elindul a galamb a helyes irányba. Nem köröz sokáig a startnál, mert az időveszteség. A repülés során kicsit kell csak korrigálni a képzeletbeli légvonalhoz képest. Nem repül, pl. 600 km helyett 700-at a túlságosan nagy kitérők miatt. Még ma sem tudjuk biztosan, hogy mi szerint tájékozódnak a galambok, de valószínű, hogy valamiféle agytevékenység. Az agytevékenységet befolyásolja a mindenkori egészségi állapot.

2.Kifogástalan energiagazdálkodás a repülés során

A kifogástalan energiagazdálkodás csak a belső szervek tökéletes működése, összhangja alapján lehetséges. Egy félig elhalt máj erre képtelen. Előfordulhat, hogy egy betegségen átesett galamb, valamelyik fontos belső szerve maradandóan károsodott. Ismét az egészségi állapot a felelős.

Tehát e két meghatározó szempont hibátlan működése szükséges ahhoz, hogy galambunk az élmezőnyben végezhessen a verseny során.

A baj az, hogy e két dolog egyike sem látszik a galambon, ha kézbe vesszük, csak következtetni lehet több-kevesebb ráérzéssel, közvetett módon.

Mi tehát az, ami mindkét tényezőt befolyásolni képes pozitív vagy negatív irányban?

A genetika bizonyára, de ez önmagában nem elég. A lényeg az egészség, vagy nevezzük vitalitásnak, életerőnek, nem tudom melyik a jobb kifejezés. Talán mind a kettő? Tehát elsődleges szelekciós szempontnak az egészséget, a vitalitást tudnám megnevezni.

Ma már remek élethű fotók találhatók a szaklapban, amik az eredményes galambokról készültek. Ezekhez kell hozzászoktatni a szemeket. Az otthoniaknak is így kell kinézniük. Gondoljuk végig: Legjobb versenygalambjaink voltak-e életük során betegek? Ugye nem. Ha igaz az, hogy 50 felnevelt fiatalból csak 2-3 lesz jó, és a jók sosem voltak betegek, akkor a többször visszaesőket el kell távolítani menet közben. Úgysem lesz belőlük semmi. Nincs rájuk szükség. (Természetesen a gyerekbetegségeken mindnek át kell esni, úgy, mint a kis gyerekeknek az óvodában.)

Amelyik azonban notórius visszaeső, nem való a dúcba.

Szinte minden galambot meg lehet gyógyítani, de nem érdemes! Gyógyszereket csak megelőzésre szabad használni!

A külső és belső élősködők, az egysejtűek (pl. trichomonaszok) ellen védekezni kell, ugyanúgy a vírusok ellen télen vakcinázni. Az antibiotikumokkal azonban csínján kell bánni. Mert ez a biológiailag képzetlen emberek kezében olyan, mint a majom kezében a borotva. Ennek köszönhető, hogy a postagalamb-állományok ellenálló képessége igen rossz. Sajnos hétvégeken mesterségesen fertőzzük őket a szállítás során. Egyetlen út van: az ellenálló erőt fokozni kell minden tevékenységünkkel, a betegek időben történő eltávolításával, és a lehető legtermészetesebb, legmegfelelőbb tartási móddal, ez utóbbinak fontos feltétele az állományok létszáma. Szinte mindenütt kétszer annyi galamb van a dúcokban, mint amennyinek megfelelő férőhelye lenne.

A szelekciót tehát két irányba kell végeznünk.

Az egyik irány, a megfelelő dúclétszám beállítása.

Legjobb ezt a tevékenységet novemberben a nagyvedlés után elvégezni, Az inproduktív galambokkal kell kezdeni. Ezek, pedig az úgynevezett tenyészgalambok. Az a galambász is lehet I. osztályú versenyző, akinek egyáltalán nincs tenyészgalambja. A jó versenyzőkből és az egy évesekből, semmivel sem kel kevesebb használható galamb, mint az úgynevezett tenyészgalambokból. Sőt!!! A rabságra ítélt, sokszor csak a származási lapok alapján összegyűjtött kollekció legtöbbször sok helyről jön össze, és egészségtelen körülmények között él. Nincs szelekció. Olyan galambok szaporodnak a többiek rovására, amelyek semmilyen eredményt nem produkáltak sem a versenyzésben, sem a tenyésztésben. A zárva tartott tenyészállomány a legjobb konzerválója a különböző nyavajáknak. Egy felesleges ballaszt.
Az a véleményem, hogy amelyik galamb arra tényleg érdemes, az legyen tenyészgalamb, de ezekből mennyi van? Még a legeredményesebb tenyésztőknél is tíznél kevesebb! Az a tenyésztő, aki nem foglalkozik galamb eladással,tenyészdúc nélkül is elég jól elboldogul.

Egy és többéves versenyzők.

A versenyek kimenetele elsősorban attól függ, ki milyen állapotú galambokat tud kosárba tenni. Egy gyengébb képességű, de formában levő galamb mindig megelőzi a jobb, de rosszabb állapotban lévő társát. Ma már a legkisebb kezdő gyereknél is ott ülnek a legjobb külföldi állományok képviselői. A lehetőség tehát adott. Jó felkészítés és szigorú szelekció.

Az a galamb, amelyik nem tud két egymást követő szezonban legalább valamelyik évben a kettő közül legalább 3 helyezést produkálni, selejtezendő. Természetesen az esélyt meg kell adni, megfelelő felkészítéssel, és évente legalább 6 kosárba tevéssel, hogy a teljesítményüket értékelni lehessen.

Azévi fiatal galambok.

Ők végig repülték a fiatalok programját, és többé-kevésbé megbízhatóan teljesítettek. Velük lehetünk a legelnézőbbek. Ők jelentik a jövőt. A nagy kiugrást –már ami az eredményeket illeti- általában az őszi fiatalok versenyén elért jó eredmény szokta megelőzni. Közülük csak a gyengéket, a vizeset ürítőket, a gyakran „fekete csőrűeket” kell kigyomlálni. A helyezések száma itt nem perdöntő. Szigorúnak kell lenni, viszont a nyári és őszi fiatalokkal. Nem azért, mert gyengébb minőségűek, sőt gyakran szebbek a koraiaknál, hanem azért, mert rosszkor születtek versenyzési szokásaink szerint. Ők azok, akiket nem lehet már a röptetéseken kipróbálni és nem is fognak teljesen kivedleni. Belőlük csak annyit érdemes megtartani, amennyit a helyes ivararány kialakítása megkíván.

A másik irány pedig, a folyamatos szelekciós tevékenység.

Egész évben gyomlálgatni kell az állományt. Elsősorban a nem megfelelő vitalitásúakat, a nem szívesen repülőket, a „szomorkodókat”, a vizeset ürítőket, a visszaeső náthásokat. Azokat, amelyeknek sosem száraz a szemhúsuk és pergamen színű. Piszkos az orrdudoruk, a kelleténél nedvesebb a szemük. Ezekből úgysem lesz semmi, sem a tenyésztésben sem a versenyzésben. Ezért nem tartom szerencsésnek a rokontenyésztést sem. Genetikailag ugyan néha indokolt lehet, ha a két legeredményesebb galambunk éppen rokon, hát össze lehet őket tenni, de csak azért összepárosítani két galambot, mert rokon?

A rokontenyésztett galamb fogékonyabb a betegségekre, gyengébb a vitalitása. Velük szemben még keményebb szelekciót kell alkalmazni.

Próbáljuk nézegetni az eredményes galambokat, ha erre lehetőségünk nyílik (dúclátogatások, kiállítások) és a jó galambok fotóit, hogy kialakuljon előttünk, milyennek is kell lennie, egy használható galambnak. Ehhez nem feltétlenül szükséges a galambot kézbe vennünk. Elsősorban a szemhúst, a szemek fényét, az orrdudorokat és a tollazatot vizsgáljuk. A legjobb indikátorai az egészségi állapotnak a bőrképletek. Aki a tollazatból és a szemhúsból olvasni tud, az a versenyzésben gazdag ember.                                   

Szappanos István

Oldal: SZAKCIKKEK 1.
Postagalambsport, Magyar László weboldala - © 2008 - 2024 - postagalamb-sport.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat